A téma keretében benyújtásra kerülő pályázatok olyan új megoldások kialakítását kell hogy megvalósítsák, amelyek segítségével egy aktuális feldolgozási fázist megelőző, vagy az azt követő feldolgozó műveletek nagyobb mértékű integrációja valósítható meg.
A felhívás célkitűzésével összhangban a pályázatok keretében az alábbi területeket érintő fejlesztések valósíthatók meg:
A pályázatok keretében a fejlesztéssel érintett technológiák gazdasági és ipari megvalósíthatóságát, valamint a technológia meglevő ipari létesítményekbe való integrálhatóságát igazolni szükséges.A termelési költségek, valamint a piacra vitelhez szükséges idő csökkentése szintén elvárás.
A megvalósítás során ipari környezetben történő jelentős demonstráció megalkotására szükséges törekedni. A fejlesztéssel érintett technológia már létező ipari üzemekbe, illetve termelési folyamatokba történő integrálhatóságát bemutató, valós ipari környezetben történő demonstráció a pályázatok egyértelmű hozzáadott értékét képezik.
A pályázati keretösszeg a következő két pályázati felhívás teljes kerete: CE-SPIRE-04-2019 és CE-SPIRE-05-2019
Támogatási forma: Vissza nem térítendőA konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.