0 különböző nyitott pályázat
2024. május 11.
Pályázati szűrő
okt

Jean Monnet Kiválósági Központok

Összefoglaló:

Jelen téma a Jean Monnet "Oktatás és kutatás" tevékenységei közül a kiválósági központok pályázattípus, melynek keretében a kiemelkedő tudású szakemberek szakértelmének és kompetenciáinak összegyűjtésére kerül sor az európai tanulmányok területéhez kapcsolódó tudományágak és erőforrások közötti szinergák kialakítása céljából.

Célok:

A felsőoktatás területén megvalósuló Jean Monnet akciók világszerte támogatják az oktatást és a kutatást az európai uniós tanulmányok terén. Az uniós tanulmányok Európa egészének tanulmányozását jelentik, mind belső, mind globális szemszögből különös hangsúlyt fektetve az uniós dimenzióra. Az uniós tanulmányok különböző témákat ölelhetnek fel, amennyiben az uniós nézőpontot járják körül. Az uniós tanulmányoknak elő kell mozdítaniuk az aktív európai polgári szerepvállalást és értékeket, és az EU globalizált világban betöltött szerepével kell foglalkozniuk, valamint fokozniuk kell az Unióval kapcsolatos tudatosságot, és

lehetővé kell tenniük a jövőbeli szerepvállalást és az emberek közötti párbeszédet. A Jean Monnet akciók emellett arra törekszenek, hogy a harmadik országokkal folytatott társadalmi diplomácia ugródeszkájaként működjenek, előmozdítsák az uniós értékeket, és láthatóbbá tegyék, hogy mit képvisel és mit kíván elérni az Európai Unió.

A Jean Monnet „Oktatás és kutatás” pályázattípusok a következőket valósítják meg:

  • világszerte előmozdítják az oktatás és a kutatás kiválóságát az európai uniós tanulmányok terén;
  • előmozdítják a tudományos körök és a társadalom közötti párbeszédet, beleértve a helyi és állami szintű politikai döntéshozókat, a köztisztviselőket, a civil társadalom szereplőit, valamint a különböző oktatási szintek és a média képviselőit;
  • olyan ismeretek és rálátás megszerzését segítik, amelyek támogathatják az EU-n belüli szakpolitikai döntéshozatalt, és megerősíthetik az EU szerepét a globalizált világban;
  • a tágabb nyilvánosság elérése, és az EU-val kapcsolatos ismeretek terjesztése a társadalom szélesebb körében (a tudomány területén és a szakmai közönségeken túl), közelebb hozva ezáltal az Uniót a nyilvánossághoz.
  • A Jean Monnet Kiválósági Központok az uniós vonatkozású témákban szerzett kompetenciák és ismeretek fókuszpontjaként működnek. Össze kell gyűjteniük a magas szintű szakértők szakértelmét és kompetenciáit azzal a céllal, hogy szinergiákat alakítsanak ki az európai tanulmányokban szereplő különböző tudományágak és erőforrások között (a fent leírtak szerint), valamint hogy közös transznacionális tevékenységeket hozzanak

    létre, továbbá biztosítják a civil társadalom felé való nyitottságot is. A Jean Monnet Kiválósági Központok jelentős szerepet töltenek be abban, hogy felkeltsék az Európai Unióval alapvetően nem foglalkozó karok tanulói, valamint a szakpolitikai döntéshozók, a köztisztviselők, a szervezett civil társadalom és a közvélemény figyelmét.

    Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
    Pályázati azonosító: ERASMUS-JMO-2022-COE
    Státusz: lejárt
    Határidő: 2022.03.01.
    Keretösszeg: 14 668 713 EUR
    Támogatási forma: Vissza nem térítendő
    Konzorciumi előírás:

    Valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a programhoz nem társult harmadik országban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmények és adott esetben egyéb oktatási és/vagy nem oktatási partnerek konzorciuma nyújtja. A konzorciumban legalább három felsőoktatási intézmény vesz részt három különböző országból, amelyek közül legalább kettőnek uniós tagállamnak vagy a programhoz társult harmadik országnak kell lennie.

    Feltöltés ideje: 2021. 12. 03.
    Határidő:
    2022.03.01.
    Kiírás neve magyarul:
    Jean Monnet Kiválósági Központok
    Kiírás neve angolul:
    Jean Monnet Actions in the field of Higher Education: Centres of Excellence
    Program:
    Erasmus+
    Alprogram:
    Key Action 2 - Cooperation for innovation and the exchange of good practices