A jelen pályázati felhívás keretében olyan pályázatok benyújtását várják, amelyek élvonalbeli, magas kockázatú, nagy hatású interdiszciplináris kutatások megvalósítására irányulnak.
Jelen felhívás esetében a fő kihívás a radikálisan új, jövőbeni technológiák alapjainak megteremtése a tudományok és szakterületek (köztük a természet- és társadalomtudományok) közötti hagyományos határok feloldását biztosító messzire tekintő interdiszciplináris együttműködések eredményeként. Ez a témakör olyan új szereplők vezető szerepét is ösztönzi a kutatás és az innováció terén, mint a kiváló fiatal kutatók, az ambiciózus csúcstechnológiát képviselő kis- és középvállalkozások és a Horizon 2020 keretprogram FET témaköre keretében első résztvevők Európa szerte.
A felhívás keretében benyújtott pályázatok az alábbi alapvető jellemzők mindegyikével rendelkeznek:
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.