A pályázati felhívás a közlekedési szektor, azon belül is a közepes- vagy nehéz tehergépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányul. A pályázat keretében olyan demonstrációs projekt kerül támogatásra, amelyben legalább 15, távolsági vagy helyközi teherszállításban használatos közepes vagy nehéz (19 tonna feletti) tehergépjármű vesz részt minimum két országban található legalább három telephelyet érintően. A projekt minimális megvalósítási időtartama 2 év.
Műszaki szempontból a tehergépjárművek az alábbi feltételeknek kell, hogy megfeleljenek:
A megvalósítás során a demonstrációhoz telephelyenként legalább 4 üzemanyagcellás elektromos tehergépjármű biztosítandó a megfelelő hidrogéntöltő kapacitásokkal együtt. A töltőkapacitás biztosítása érdekében már meglevő töltőállomások, vagy a megfelelő szintre fejlesztett töltőállomások vehetők igénybe.
A fejlesztéssel érintett tehergépjárművek esetében a projekt kezdetekor a TRL6 az elvárt technológiai készültségi szint, amely a projekt zárásakor a TRL8 technológiai készültségi szintet kell, hogy elérje.
Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.