0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő

A járványkitörésre adott válaszok viselkedési, társadalmi és gazdasági hatásai

Célok:

A felhívás tárgyában beadott pályázatokban a járvánnyal kapcsolatos tanulságokra kell összpontosítani. Így: A pályázatokban i) foglalkozni szükséges azzal a kérdéssel, hogyan lehet enyhíteni a pandémia kitörésére adott, az egészségügyi rendszereket érintő válaszok társadalmi és gazdasági hatásait; ii) azonosítani kell a járvány kezelésével kapcsolatos döntések nem szándékolt következményeit; valamint iii) választ kell adni a járvány kitörésének társadalmi, beleértve nemi dinamikájára, továbbá a vonatkozó közegészségügyi reakcióra. A pályázatokban elemezni kell ezeknek a válaszoknak a hatásait és hatékonyságát (beleértve a rugalmassági tényezőket), a demokratikus irányítást, a többszintű együttműködést, a kritikus hiányosságokat és a különböző kilépési stratégiákat, az azok alapjául szolgáló módszereket és regionális adaptációkat. A pályázatoknak útmutatókat és a legjobb "következő gyakorlatokat" szükséges kidolgozniuk, továbbá intervenciókat kell megvalósítaniuk a hatások enyhítése és a jólét elősegítése érdekében.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SC1-PHE-CORONAVIRUS-2020-2C
Státusz: lejárt
Határidő: 2020.06.11.
Keretösszeg: 20 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet
Konzorciumi előírás:

-

Feltöltés ideje: 2020. 05. 21.
Határidő:
2020.06.11.
Kiírás neve magyarul:
A járványkitörésre adott válaszok viselkedési, társadalmi és gazdasági hatásai
Kiírás neve angolul:
Behavioural, social and economic impacts of the outbreak response
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges